Kockaházunk története, avagy minden kezdet nehéz

Habár ez a blog nem rólunk fog szólni, a történethez mégis szorosan hozzá tartozunk mi is. Párommal négy és fél éve vagyunk együtt, abból már fél éve házasok. Három hónap után össze is költöztünk, és elég korán elkezdtünk tervezgetni, hogy kellene egy közös, nagybetűs Otthon. Tudjátok, az a fajta, amin már semmiért sem adnál túl.

Felmerült a lehetősége annak, hogy építkeznénk. Azonban a mostani építőipari helyzeteket, árakat elnézve úgy döntöttünk, hogy ilyen fiatalon nem szeretnénk egyből gajra vágni az idegeinket. Másrészről nem szerettük volna irreális álmok miatt hatalmas kölcsönökbe hajszolni magunkat. Maradt tehát a használt házak keresgetése. Bár még egy cseppet távoli volt a dolog, álmodozó lényemből eredendően elkezdtem nézegetni a házakat. Nálam abszolút opció lett volna egy aranyos kis parasztház is, azonban a környékünkön nem találtam reális áron egyet sem. A probléma ott kezdődött, amikor láttuk, hogy az úgynevezett kockaházak is milyen horror árakon futnak. Egyes házak hiába voltak szépen karbantartva, mi konkrét elképzelésekkel indultunk, ami az átalakítást, felújítást illeti. Ebből kifolyólag pedig a vételár és a felújítás költségei majdnem elérték azt az árat, amiből már egy kisebb házat építhettük volna. De akkor hova tovább?

Egy kis időre parkolópályára raktuk a dolgot, majd újra elkezdtem keresgélni. Aztán hirtelen találtam egy szürke kisegeret. Alaprajz nem volt, csupán egy rossz minőségű utcafronti fotó. A leírás alapján a maga 100 négyzetméterével tipikus kockaház: elől két nagyobb szoba, egy hosszú folyosó, egy félszoba, konyha, fürdő, wc, padlásfeljáró, valamint egy kamra található benne. Azonban kívülről csúnya és elhanyagolt volt. DE!, a többi kockaház árához képest irreálisan olcsó. Felmerült bennem a kérdés, hogy "hol itt a csapda?"... Hamar kiderült számomra, hogy ez bizony egy árverésre bocsátott ingatlan. 

Itt kell egy kis kitérőt tennem, hogy pontosítsam a dolgokat. Nem tudom, ki mennyire van tisztában vele, de egy árveréses vételnél csupán egy külső képet kap az ember az adott ingatlanról. Nincs lehetőség arra, hogy belülről is szemügyre vegyük. Magyarul: zsákbamacskát vásárolnánk.

Férjemnek azonnal megmutattam, ahogy hazaért. Hát mit ne mondjak, nem volt túl lelkes, mondhatni el sem gondolkodott rajta. Ismét csalódottan félretettük a témát. Illetve csak egyikőnk, ugyanis engem nem hagyott nyugodni valami kis furcsa érzés. Pár hetente újra és újra megmutattam azért neki is, hátha... Végül a kitartásomnak (vagy makacsságomnak?..) köszönhetően elmentünk, és autóval párszor elhaladva előtte, szemügyre vettük a házat. Nem ért minket meglepetés, ugyanazt kaptuk, mint ami a képen is látható volt. 

Abban egyetértettünk, hogy ránézésre komoly gond nincs a házzal. Nyilván, ez nem jelentette azt, hogy valóban nincsenek rejtett hibái. Voltak azonban olyan fix dolgok, amikről tudtuk, hogy így is, úgy is meg kell csinálni, mint például: a tető, vízvezetékek cseréje, fűtéskorszerűsítés, ablakok cseréje, új aljzatbeton, falak bontása, újravakolás, új villanyhálózat, stb. Ezek alapján már tudtunk egy kicsit számolgatni, hogy mégis mennyibe kerülne a felújítása.

Hatalmas rizikót jelent egy ilyen házvétel. Sokan biztosan bele sem mernének vágni. Azonban a ház végleges, vételárat illetve felújítást magába foglaló összege nagyon is felülírta a félelmeinket. Így történt hát az, hogy végül beszálltunk a licitbe.

A következő bejegyzésben szó esik röviden az árverés folyamatáról, valamint mesélek az első találkozásról is.

Ha tetszett a bejegyzés, esetleg további képekre lennél kíváncsi, akkor kövess minket instagramon is!