Az első találkozás

A ház online licitálása 2018. július elejére volt kitűzve. Még mindig elevenen élnek bennem az érzések, amik aznap kavarogtak bennem. Idegesség, izgatottság, és félelem keveréke. Emlékszem, ahogy egyedül ültem az étkezőasztalnál, és rám nem jellemző módon úgy remegtek a kezeim, mint a kocsonya.

Amikor elindult az a bizonyos óra, a szívem a torkomban dobogott. Megtettem az első licitet. Nem számítottunk rá, hogy nagy tolongás lesz ezért a kis házért, de bizony nem mi voltunk az egyetlenek, akik felfigyeltek rá. Hárman licitáltunk, természetesen mindenki névtelen maradt. A mi fejünkben volt egy összeg, ami fölé biztosan nem lövünk már, hisz szem előtt kellett tartanunk a pénztárcánkat, ami lássuk be, nem volt túl vastag. Volt egy pont, amikor teljesen elbizonytalanodtunk, szinte elengedtük a dolgot. A licitek sorra jöttek, egyik a másikra, míg nem elérkeztünk ahhoz a bizonyos küszöbhöz, amit megszabtunk. Úgy voltam vele, lesz ami lesz, én megteszem az utolsó licitünket. Ekkor már volt egy kis rossz érzés bennünk, hisz úgy gondoltuk, hogy ránk fognak licitálni. Lejárt a licitem utáni 5 perc, ami alatt ha nem licitál más, akkor a miénk. Frissítettem az oldalt. Nem hittem a szememnek, még vagy ötször biztosan frissítettem, mire elhittem, hogy bizony nem álmodom. Utolsó licit: az enyém! Úristen, Miénk a Ház!

Mivel ez nem egy egyszerű házvásárlás volt, hosszabb időbe teltek a különböző papírmunkák. Végül mindennek ellenére viszonylag korán, október 10-én átvehettük a kulcsokat. Egyből autóba is pattantunk, hogy végre láthassuk a Házunkat. Úgy igazán ekkor fogott el minket az érzés, hogy bizony háztulajdonosok vagyunk. 

A boldogságunk viszont nem volt egészen felhőtlen. Ezalatt nem arra gondolok, hogy nagy baj lett volna a házzal. Legalábbis olyan biztosan nem, amivel eddig ne számoltunk volna. Viszont látni, hogy emberek milyen körülmények között képesek élni, kissé lehangoló volt. Nagy munka várt ránk. Nem csak maga a felújítás, hanem az azt megelőző lomtalanítás is nagy melónak bizonyult.

Azonban ez még nem minden. A házhoz tartozik egy romos melléképület is, ami szintén tele volt sok-sok évnyi felhalmozott hulladékkal, kacattal. Ami a legdurvább, hogy nem csak az épületek, hanem a hátsó udvar is szemetesként szolgált.

Az első pár napban minden szemetet kihordtunk az épületekből. Konténert nem hozattunk először, hiszen a kukát mindenképp fizettük már az eleje óta. Ami olyan hulladék volt, azt apránként, hetente kitettük a kukánkba. A nagyobb, veszélyesebb hulladékokat félre pakoltuk. Megvártuk, hogy megérje megrendelni a 7 m3-es konténert. 

Az udvart is kicsit járhatóbbá tettük. A kiskertben, és hátul is vágtunk ki néhány kisebb fát, cserjét, illetve megszabadultunk a futónövényektől is. A diófát egyenlőre meghagytuk, ami jó döntésnek bizonyult, hisz idén nyáron a felújítás alatt sokszor jó volt hűsölni alatta.

Ha tetszett a bejegyzés, esetleg további képekre lennél kíváncsi, akkor kövess minket instagramon is!